2016. május 16., hétfő

Mezei Flóra: Mi lenne, ha lenne egy varázstükröm? – Tasi Katalin: A tükör



– avagy a foglyul ejtett idő néhány szilánkja kilenc képben –





1.
Varázstükör van a szobámban.
Tegnap még nem tudtam. De mára beláttam,
miután anya elmagyarázta.
Sírtam, mert rosszul vigyáztam a kismadárra,
amit a szülinapomra kaptam
a nagyitól. (Pedig cicát akartam.)
Végül a madárkát is megszerettem.
Pár napig laktunk a szobámban ketten.
Szép madár volt, énekes,
de alig dalolt nekem. Érdekes,
vajon miért? Miért nem? – tanakodtam.
S végül – jól megfontolva arra jutottam,
hogy kiengedem.
Azt hittem, szabadságra vágyik,
de nem jutott, csak a szobám ablakáig.

2.
Senki se vette észre, hogy kiengedtem bután
a reggeli csésze kakaó után
visszaosonva a kisszobába,
nem gondolva másra, csak a kalitkára,
s hogy az neki börtön,
és hogy ki kell eresztenem rögtön.

3.
Amíg távol voltam, nem tudom, mi történt.
Összetörte az asztali lámpában a villanykörtét,
és leszakadt a függöny is.
Neki meg eltörött a szárnya.
Holtan találtam a kismadárra.

4.
Hideg volt a teste.
Merev volt a lába.
Alig hasonlított
élő önmagára.
Éreztem, valami
örökre elveszett.
És hogy az egészről
csakis én tehetek.

5.
Nagyon sokat sírtam.
Egész délután.
Közben mindenféléket mondott az anyukám.
De én nem figyeltem.
Csak csendben
a sós könnyeimet nyeltem.

6.
Végül anyu a szekrényhez lépett,
és elővett egy szépen becsomagolt képet.
Kibontogatta a zörgő papírból.
Tükör volt, nem is kép. A szélén, mintha zafírból
lettek volna díszek.
Pedig csak üveggyönggyel volt kirakva.
És akkor anyu megmutatta:

7.
„Gyere, kedves. Nyugi. Minden rendben.
Most árnyak leszünk csak a csendben.
Akárhogy is alakul,
a madarad kiszabadul.
Nézd! Odaát
kék égbolt van,
nem kalitka.
Ott repül már a madár!
A szép tükröd kapujából
néha átles, átkiabál:
Ne féljetek! Nincsen halál!
Majd a szíve
hozza vissza
hozzám,
hozzád,
nem a kényszer,
szárnya verdes,
csupa ékszer:
kék, zöld. Napfény csillan rajta.
Jól érezted, ezt akarta,
és egy társat.
Jön már. Reppen
a lomb közül halkan, csendben.
Közel repül lassú-bátran.
Ezt csicsergi:
Csak rád vártam
itt a tükör túloldalán.
Vártam, egyszer eljössz talán,
elenged a másik világ,
lásd, itt minden csupa virág!
Itt nincs törvény, csak a jóság,
Nincsen éhség vagy mohóság.
Itt csak szél van, fény és vízcsepp.
Látod, már messze repültek!
Te pedig, pityergő kislányom
gyere! Bújjunk össze az ágyon.
Megölellek, ringatlak szépen,
mint a madarat a szellő az égen.
Sírj csak. Hulljon a könnyed. Fájjon.
Majd átjársz a tükrön. A Határon.
Gondolatban. És majd megérted
hamarosan, meglásd,
hogy más nem számít, csak hogy
szeretjük egymást.

Mert minden létező,
ki megszületett egyszer
a szívébe rejtett végtelen szeretettel,
össze is van kötve
ékes fénysugárral
mindörökre.
S akár épp elveszett,
akár küzd magával,
vagy mással,
a születéssel
vagy a meghalással,
akár boldog,
szenved,
szomorú
vagy szeret,
– és ebben hinned kell mindenek felett –
lélekben egyenlő és szabad,
és hozzá öröktől
apró szikra tapad.
Ez a szikra benned, bennem,
a madaradban, s mindünkben
jó mélyen pihen elásva.
És ha fényesítjük:
vigyázunk egymásra.”

8.
A tükörbe néztem.
A szemem piros volt. Piros virág,
s itt is, ott is egy piros folt.
És ahogy teremtek bennem a virágok,
a tükrös égbolton egyszer csak mit látok?
Madarakat látok játszani az égen,
földön túli, boldog, messzi repülésben,
régi gyerekeket szaladni a réten,
omlott palotákat tündökölni szépen.
És a tükörben ott van
a kék cukrosdobozom,
egy régi mesekönyvem…
minden, amit csak elveszítettem,
a sütögetéskor tűzbe ejtett vagdalt,
a három gombóc vaníliafagylalt,
amit leejtettem a balatoni mólón,
mellette hever a kedvenc kutyás pólóm,
és ott van Magda is, aki régen meghalt…
Először azt hittem, hogy a szemem megcsalt,
de nem.
Odaát él minden régmúlt pillanatban foglyul ejtett valóság.
És hinni az időtlen időben nem hiábavalóság.

9.
Varázstükör van a szobámban.
Tegnap még nem tudtam. De mára beláttam,
miután anya elmagyarázta
a lélek-tükrök üzenetét.
Rendben leszünk.
Mert szeretjük egymást,
vigyázunk egymásra.




Mezei Flóra, 10 éves, 4. osztályos

Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola, Berettyóújfalu 
Felkészítő pedagógus: Kovácsné Pap Orsolya








 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése