2016. április 22., péntek

Tóth Emese Éva rajzai és Hétvári Andrea versei



Hétvári Andrea: Ha együtt 


Tóth Emese Éva: Mi lenne, ha együtt repülhetnék a darvakkal? 




Ha együtt repülhetnék a darvakkal,
egész mást látnék, mint innen
a Földről az emberek. Először is.
Látnék egy hatalmas kék labdát.
Vagy látnék egy spenóthoz hasonló
valamit. Egy nagy tányérnyi zöld színű
főzeléket, de csak akkor, ha nem szállnék
túl magasra. Tükörtojás világítana
a tavak közepén, főleg teliholdkor.
És házak körös-körül. Mindenütt.
Ha még alacsonyabbra szállnék,
egész pontosan látszódna az a
sok kivilágított ablak, ami az űrből
aprócska fénypontnak látszik csak.
Fénykabócák és szentjánosbogarak
tánca a városi éjszakában. Ha még
alacsonyabban repülnék, azt is látnám,
hogy minden fénykabóca egy-egy mesét
hallgató, pizsamába bújt gyerek
vagy mesét olvasó anyuka vagy apuka,
vagy csillagot fürkésző szerelmes,
esetleg darvak kémlelésére specializálódott
távcsöves tudós. Ha ezeket is észrevenném,
lehet, hogy utána már nem is szeretnék
magasabbra szállni. 




Hétvári Andrea: Három kívánság

 

Tóth Emese Éva: Mi lenne, ha
az Álom Tündérek teljesítenék három kívánságomat?




Ha az álomtündérek teljesítenék
három kívánságom, az első az lenne,
hogy a hajam egészen a cipőm
sarkáig érjen. Vagy inkább legyen
olyan hosszú, hogy ha végigsétálok
egy réten, szőke patakként hömpölyögjön
utánam. A szőke patakban vidáman
fickándoznak majd a nyári szöcskék
és a mezei nyulak, akik a hóesésben
sem tévednek majd el a pataknak
köszönhetően, ami a hajam.
Második kívánságom az volna,
hogy valahányszor csak rágondolok,
sűrű pelyhekben essen a hó.
Két fehér macskát is nagyon szeretnék,
akik teljesen láthatatlanok volnának
a nagy fehérségben, főleg, ha behunynák
a szemüket, de mégsem ez volna a harmadik
kívánságom, hanem inkább az, hogy az egész
világ egyetlen kanyargós hullámvasút legyen,
amit az ablakon át bámulhatunk
orrunkat a hideg üvegnek nyomva.



Tóth Emese Éva, 9 éves

Szivárvány Alkotóműhely, Inárcs
Felkészítő pedagógus:
     Topáné Illés Ildikó


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése