2015. szeptember 7., hétfő

Mészöly Ágnes és Méhes Károly versei


Mészöly Ágnes és Méhes Károly kiválasztottak tíz szót, amikből külön-külön verset írtak.




Mészöly Ágnes: Szeptember elején

Szoboszlay Eszter illusztrációja
Úgy elszaladt megint, és csak ez maradt, 
Pár málnás szájjal csodálkozó emlék, 
Álmélkodni való, melyet nem tagad

Meg, irigyel csak a töprengő őszi nem-lét.

Sósan izzadt ólmos léptek, az utolsók, 
Mikor sántikálva felért a hegytetőre, 
Bár zivatar űzte és hőség volt, forró, 
Tudta, még nagyobbat mászik meg jövőre.

És a patak csacska habja, kelekótya halak
Tánca, öröm, amelyre nincsenek szavak, 
Mert az, hogy szabadság, ott semmit sem jelent.

Most ülni unottan napos, koraesti 
Semmiben, macskával ölben, és csak lesni, 
Az idő topogását, a börtön jelent.



Deák Panka illusztrációja
Méhes Károly: Így igaz

Fáradt már a nyári délután odakint
sötéten borong a lekopasztott málnás
a lassan sántikáló augusztus már más
sárguló leveleivel töprengve odaint

Marad mindig megmarad a szoba
lehet napos nap vagy szaladó zivatar
hisz egy kislány mindig tudja mit akar
kitalálja és képzeletben elsétál oda

Akármilyen kelekótya is az álma
simán meglehet mert motyogó szájjal
meséli magának és ettől lesz igaz

Mondjuk ölben cipelt rózsaszín bálna
vagy a világ dünnyögős megváltása
anélkül hogy tudná hogy amúgy mi az.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése