2015. szeptember 11., péntek

Ecsetvilágok

Fényképes beszámoló

2015. szeptember 4-én összegyűltünk egy ünnepi estére: megnyitottuk a Budai Pagony könyvesboltban az Ecsetvilágok című kiállításunkat, amelyet az Illusztrátor Pajtásokkal és a Móra Kiadóval közösen szerveztünk. Sokan eljöttek az alkotók közül, de aki nem tudott jelen lenni, alkotásával mégis ott volt velünk, őket is ünnepeltük. És ünnepeltük Nemes Nagy Ágnest, és a közös alkotást, a közösséggé formálódó Író Cimborákat. Szavak helyett beszéljenek inkább a képek.

Fotó: Szabó Luca

A kiállítási anyagokat a szerkesztők, Bódi Kati és Miklya Zsolt, valamint Pap Kata készítették elő. A két megelevenedett, hatalmas ecset, amelyek ott lebegtek a fejünk fölött, szintén Bódi Kati munkái. Így utólag már bevallhatjuk, hogy készült az installáció: fogtuk az aranyecsetet meg az ezüstöt, és egyszerűen odafestettünk mindent a boltba. Képet, mesét, közönséget, zenét.

Fotó: Dávid Ádám
Fotó: Dávid Ádám

 A felolvasott részletek között Bene Bálint zenéje szőtte tovább a mesék hangulatát.

Fotó: Dávid Ádám

Fotó: Dávid Ádám
 
Fotó: Dávid Ádám

A megnyitó alatt minden úgy történt, ahogy annak történnie kell. Körülvettek minket a könyvek, az Aranyecset képei, fölöttünk lebegtek az ecsetek, az alkotók hangján és Bálint hangszerein megszólaltak a történetek, a falra pedig a gyerekek rajzoltak közben megelevenedő képeket.


Fotó: Dávid Ádám

Fotó: Hétvári Andrea


Fotó: Szabó Luca

Reméljük, még sokáig fog köztünk munkálkodni az aranyecset. Ha tehetitek, nézzétek meg a kiállítást, szeptember 25-ig még nyitva tart!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése